
Az elmúlt évtizedben a közösségi média (facebook, instagram) hódításával felértékelődött a megfelelő kinézet, testkultúra szerepe a társadalomban, mindenki szeretne jobban kinézni, “menőbb” képeket posztolni, a középpontba kerülni, illetve a széles társadalom körében elterjedt lett az egészségtudatosság, az egészséges életmód, melynek része a testmozgás és a táplálkozás/táplálékkiegészítés is.
Ennek következtében a fitnesz iparág, beleértve az edzőtermek, táplálékkiegészítő forgalmazó cégek , és minden ráépülő üzletág kétszámjegyű növekedést produkál évről évre, a gazdaságunk egyik szemmel látható üzletévé nőtte ki magát.
Ezen trend először az egyesült államokban ütötte fel a fejét, majd néhány évre rá nyugat európában, és most megérkezett kelet európába is.
Ennek következtében sokakat nem csak a sport szeretete és ez a trend szippant be, hanem komoly karrierutakat lehet már alapozni a fitnesz iparágra.
Ezen karrierutak egyik legnépszerűbbje az edzői/személyi edzői karrier.
A cikkünkben összeszedtünk minden fontos tudnivalót az edzői karrierről, és amolyan iránytűként szolgálunk a leendő edzők számára, hogy kiderítsék milyen lehetőségeik vannak, és azt, valóban nekik való- e ez a pálya.
Sikeres edzői karrier feltételei
Ha az eredményes edzői karriert szakaszokra bontjuk szét, akkor az első és egyben legfontosabb szakasz az “orientációs szakasz”, ahol különböző kérdéseket kell mérlegelnünk egyéni preferenciáink alapján, és elindulnunk a hozzánk leginkább közel álló irányba.
Ezeket a válaszutakat gyűjtöttük össze a cikkben, és adunk is egy kis segítséget az orientációdhoz.
Képzés lehetőségek – Fitnesz instruktor, testépítés fitness sportedző, személyi edző?
Nulladik orientációs lépés, hogy kiválaszd egyáltalán milyen képzést végzel el, melyik lesz számodra a legmefelelőbb. A kardinális kérdés itt az lesz, milyen szintű ismereteket szeretnél szerezni a leendő szakmádról.
Egyes képzések moduláris felépítése részletes, elvégzése után mélyrehatóan ismerni fogod a tudományos- és szakmai összefüggéseket, legyen szó anatómiáról, edzéselméletről, vagy táplálkozástudományról. Más képzések felépítése sokszor (az előzőekhez képest) felszínes, a mély összefüggések megértéséhez nem elégséges információt tartalmaz.
Általánosságban elmondható, hogy komoly karriert, csak komoly tudással tudsz elérni, ebben a versenyt finoman szólva sem nélkülöző iparágban. Fontos tehát megvizsgálnod az alábbi kérdéseket, mielőtt a megfelelő edzői képzést kiválasztod:
– Milyen szintű végzettséget szerzek?
- Államilag és nemzetközileg elismert- e a végzettségem?
- Milyen modulokat fogok tanulni a képzés alatt?
- Milyen pozíciót tölthetek be a képesítésemmel?
EFI PRO Tipp: A képzés kiválasztásánál nézd meg alaposan a képzés moduljait. A legmagasabb szintű képzésnek az alábbi modulokat kellene tartalmaznia:
- A sportoló szervezetének felépítése és működése
- Testépítés-fitness sportszakmai modul
- Edzéstervezés
- Testépítés-fitness sportági alapok
- Mozgásfejlesztés
- Gimnasztika
- Edzéselméleti alapok
- Sportpedagógia
- Sportpszichológia
- Sporttal kapcsolatos idegen nyelvi ismeretek (angol)
- Vezetési – szervezési ismeretek
- Jogi, gazdasági ismeretek
Karrierút- alkalmazott vagy vállalkozó
Ha már a megfelelő képzést kiválasztottad, érdemes mérlegelned a karrierutad orientációját. Alapvetően kétféle utat választhatsz: elhelyezkedhetsz munkavállalóként, vagy alapíthatsz saját vállalkozást is, mint edző.
A két út közül, nincs jobb- vagy rosszabb. Mindkettőnek meg vannak az előnyei és hátrányai, a lényeg hogy TE döntsd el, hozzád melyik passzol, ne hallgass senkire, aki megmondja melyik a “tuti” út!
Általánosságban pro- kontra: Vállalkozói karriert az kezd edzőként, akinek fontos a magas fokú szabadság (akkor dolgozok, amikor akarok, a saját magam főnöke vagyok), és az elérhető magasabb jövedelem (gyakran egy tapasztalt, elismert edző milliós jövedelmekre tesz szert, egyéni vállalkozóként is)
Alkalmazotti karriert általában azoknak érdemes választani, akik magasfokú stabilitásra vágynak, szeretnének az üzleti működésük (ügyfelek szerzése, megtartása, könyvelés stb.) helyett tisztán a szakmai munkájukra koncentrálni, és nem zavarja őket az esetleges kötöttség. (munkaidő)
Az esetek egy részében lehetőség van akár egy “hibrid modell” működésére is, példa: Részmunkaidőben egy luxusszálloda edzőjeként működök, munkaidőmön kívül pedig privát klientúrát építek, és tartok nekik csoportos vagy egyéni edzéseket. Így megtartom az anyagi biztonságom, de mellette lehetőségem van kiemelkedő jövedelmet szerezni, és szabadabb munkabeosztásban dolgozni.
EFI PRO tipp: A következő kérdéseket érdemes feltenned magadnak hogy megtaláld az utad:
- A kiemelkedő jövedelem a prioritás, vagy kizárólag a szakmai munkám minősége?
- Bele tudok fektetni fél- 1 évet az ügyfélköröm felépítésébe?
- Hajlandó vagyok üzletként is tekinteni a praxisomra, és foglalkozni ennek üzleti vonatkozásaival?
- Zavar- e a kötöttség (munkaidő), vagy komfortos nekem egy kiszámítható stabil munkarend?
Alkalmazotti karrier – edzőként
Példák az edzői karrierre, mint munkavállaló: Elhelyezkedhetsz fitnesz termekben, sportegyesületeknél,luxusszállodákban, vagy épp egy óceánjáró luxushajón (van ilyen diákunk is), mint edző! A legmagasabb szintű ismeretekkel és végzettséggel rendelkező edzőket gyorsan megtalálják a munkalehetőségek!
Vállalkozói karrier – edzőként
Példák az edzői karrierre, mint vállalkozó: Személyi edzőként egyéni vagy csoportos edzésekkel segítheted a hozzád fordulók fejlődését, állíthatod össze étkezéseiket, tervezheted meg fejlődési folyamataikat, szakmai tudásod több éves elmélyítése után akár a TE tanítványod lehet, akinek a versenyzői eredményeire igazán büszke vagy (igen, versenyfelkészítő edzőként is van lehetőséged tevékenykedni), vagy épp saját edzőtermed, (mondok egy merészebbet: edzőterem hálózatod) is megnyithatod.
Online személyi edző karrier
Amire érdemes kitérni, az az elmúlt 5-6 évben megjelent trend, hogy online is felépítheted edzői praxisod. Tanácsadói szerepköröd sok esetben nem feltétlen igényel személyes jelenlétet, elég hozzá egy videóhívásos konzultáció. Online is minőségben segíthetsz a hozzád fordulóknak elakadásaikban! Ennek a karriernek (vagy épp kiegészítő tevékenységnek) a legnagyobb előnye, hogy nem vagy lokációhoz kötve, az egész országból, sőt akár a világ bármely pontjáról fogadhatsz ügyfeleket.
EFI PRO tipp: Érdemes az edzőképzés szervezőjétől megkérdezned, tudnak- e segíteni a képzésed bejefezte után az elhelyezkedésben, vagy a vállalkozásod elindításában szakmai mentorálással!
Összefoglalás
Reméljük tudtunk segíteni, hogy megtaláld a MEGFELELŐ utad edzői karrieredben, és sikeres, szakmailag ELISMERT edzőként dolgozz.
Fordulj hozzánk bizalommal, szívesen segítünk megtalálni az utad!
Ha pedig már el is döntötted, hogy sikeres edző leszel, aktuális képzésünkről ITT olvashatsz.